Amikor útnak ered
a sugárkoszorús egyszülött.
S önfeledt parttalansága,
egyedülvalósága
halhatatlan harmóniái
mögött megtalálja legdrágább,
legelveszettebb hangszerét:
egy világtalan rengeteg,
egy kettérepedt kőoltár,
egy feneketlen kút
vértelen gyökérhúrjain
pihegő pihetollas,
öröktől érintetlen
kicsi kis szívet.
Amikor megpendíti.
Amikor feltépetnek
a gőzölgő barázdák,
s illatozó húsa szélrózsája
szétszóratik.
Ahogy sorra lobbannak
az alvilági rétek
királynőgyertyái,
repülnek magasba
a mirtuszkoszorúk.
Amikor feltámadnak
mindenek:
föld és a szél,
görbült hátú hantok,
éji katlanok, ívek
törékeny holdvilágai,
és megered,
egytől egyig,
ahogy egy még nem látott
horizont bárányfelhői,
mennyei melódiái,
meridiánok eleven mollja,
hajnal feltépett pírja
a rózsával erezett
halántékok,
táncoló zsenge testek
meztelen márványain.
Illusztráció: Sal Antal fényképfelvétele
