Két kisbolt volt a faluban. A fölső és az alsó. Náci bátyám a fölsőbe járt. Aznap is betért.
— Mi kéne, Lázas? – így hívták, amiért magas volt és izgatott.
— Csak benéztem.
— Hát akkor csak nézzél. Addig én kiszolgálom a többieket. Ne sértődjé’ meg.
Egy rúd Pick szalámi akkor és ott felért egy aranyrúddal. Egyetlen jutott el a faluba a füstös szegedi gyárból évek óta.
— Szép kis rúd szalámi lóg ott e! – méregette csöpögős szemeivel a disznóból sűrített sodrófát.
— Pick!
— Azt látom. Te! Én ezt az egészet másodmagammal megenném egy ültőben!
Erre már a többiek is felkapták a fejüket.
— Náci! Azt biztos nem! Túl tömős az!
— De nem nekem. Meg másodmagamnak. Fogadjunk!
Amennyi pénz összejött ellene, annyit kellett volna, ha elbukik, megfizetnie.
— Adjatok pár napot, hogy felkészüljek! Addig nem eszem.
— Ez nem azon fog múlni, Lázas!
— De innya nem ihatsz melléje! – szólt közbe egy, a Náci magabiztosságától elbizonytalanodott hang.
— Ez nem azon fog múlni te, Vincze! De az se kell. Holnapután este nálam, aki kéváncsi. Meg kell keresnem másodmagam.
Másnap a falu harmada azon mélázott, ki lesz az a másodmagam. Pikónak nem volt túl sok beles barátja. Cingárok voltak azok mind. Igaz, nem is mindig lett volna mit enni.
Aznap este ott feküdt előtte a rúd szalámi egy karcos vágódeszkán. Kolbászzsír, piros paradicsomfoltok rajta szerte. Egy tárgy emlékei. Egy éles hosszú tyúknyak-nyeső mellette bekészítve. Megjöttek a kibicek.
— Na, etté’-e ma Lázas?
— Birset reggeliztem. Pájinkát mármint. Rántottát ebédre. Csülökszalonna volt benne. Ez a fínom kis szalámi kalácsnak jó lesz.
— Náci! Ne viccelj! Belefulladsz!
— Várj he, mielőtt nekikezdesz! Hol marad a másodmagad?
— Későbbre ígérkezett. Addig én megkezdem. Ti meg lessetek.
Vékony kis szeleteket metszett le, lassan haladt, de jóízűen ette. Harapott hozzá egy kis kenyeret, hogy az egybegyűlteket tovább ingerelje. De legfeljebb egy negyedet nyelhetett be, amikor nagyot böffentett és elfanyalodott: — Meguntam a bukéját.
A kibicek boldogra dörzsölt tenyerükkel csaptak egymás vállára.
— Mariska! — bődült el ekkor a Náci. Csend lett. — Gyere fel!
A lesőemberek megrezzentek. Eszükbe jött a mendemonda, hogy Nácinak van egy vastag derekú szeretője, akit a pincében rejteget. A falépcső megnyekkent. Kaparkodó léptek közeledtek fel a fülekbe. Egy hatalmas fej jelent meg négykézláb az utolsó lépcsőfok felett. A fej mögött aztán lassan egy loncsos, szőrös test kacsmarodott ki a fényre.
Valaki megszólalt: — E!
Náci meg hanyagul odavetette a háromnegyed rudat elébe: — Egyé’! – és a kutya fogai öles léptekkel kezdtek el haladni a rúd akasztós vége felé.
Erre végképp felzördültek a lesők: — Náci, vedd el tőle! Nyertél, csak ne etesd meg vele! Vigyük vissza a zsidónak, legalább ami maradt belőle!
— Nem a! – ingatta fejét Náci nyugodtan. Megmondtam: másodmagammal egy ültőben megeszem. A ti pénzetekből meg még a zsidót is bőven kifizetem.
Illusztráció: Téliszalámi (pick.hu)
