Félhold simul kendőjébe az égnek.
Öreg fénybe kapaszkodik új sötét.
Harag rugdalja, rázza az égi díszt,
áttetsző fénykaréj köveket görget.
Félholt szívek ordasodnak, elégnek.
Fojtott parázson sistereg a remény.
Miben hihet egy ország, hogyha nem hisz
munkájában? Marka bús pénzt csörget.
Szemek tükréből nem olvas: cselédnek
való minden ima, a csend, a kereszt.
Beszéde szennyes, üreges légycsapó.
Szeretetért kunyerál kongó termében
a nincs továbbnak, honnan őr nem ereszt,
s reklámbabák hiába kiabálnak.
2016. jún. 27.
Illusztráció: Kállay Kotász Zoltán fényképfelvétele (2010)
