(Vallomás a Napút Online-ról)
Mivel én magam vagyok az öregúr, a cselekvő alany, büszkén vállalom a rosszalló jelentésű „kódorgást”. Bevallom, a neten gyakran határozott cél nélkül, rendszerint lassan, összevissza járkálok; kóborlok, kószálok. Betű- és információéhségem van. Főleg az előbbi, mert amióta a betűket ismerem, olvasok. Sokat és sokfélét. Korábban csak papíralapú könyvet, újságot, folyóiratot, majd ötven éves korom után elektronikusat is. Szellemi tájékozódásom nagy fáján az évgyűrűk meglepő korszakváltásokat jeleznek. S ahogy a gyalogjárástól a tehénfogatos parasztszekéren át a modernebbek felé mindenféle közlekedési eszközt kipróbáltam (az űrhajót kihagyom), úgy a digitális világ rám ható fejlődése is ott kacskaringózik az évgyűrűimben.
A könyvespolcaim (a lakásom) megteltek, újabb könyveknek, folyóiratoknak nehezen tudok helyet csinálni, bizony kényszerű selejtezésekre is sor került. A betűéhségem viszont változatlan, most már van, amit csak elektronikusan olvasok.
A magam olvasástechnikáját elég hatékonynak ítélem, a netes újságok híranyagát egyetlen pillantással átlátom, azt a kevés engem érdeklő, nekem való témát hamar kiválasztom. A hangzatos és csalfa címeknek, előzeteseknek ritkán ugrom be, rafinált vén róka és válogatós vagyok. Egészen más viszont az irodalom és vidéke. Ezen a tájon csak nemrégiben kezdtem a módszeresebb netes kalandozásokat, mert a régebben olvasott folyóiratokhoz nehezebben jutottam hozzá.
Baráti tanácsok, személyes kötődések egyaránt közrejátszottak abban, hogy kódorgás helyett egyre gyakrabban csak néhány online irodalmi-művészeti folyóirat lett az „úti célom”, s ezek között jeles szerepet visz a Napút Online. Első alkalommal is megfogott világos, jól felépített rovatszerkezete, a rovatok átjárhatósága, figyelemfelkeltése, annak képi és szöveges eszköztára. És különösen az, hogy bármennyi időt is tudok ráfordítani, gyorsan dönthetek a legfrissebb tartalmak és a könnyen visszakereshető régebbiek olvasásáról, mert klikk, és már meg is van.
A Napút Online-on tallózva úgy érzem magam, mintha könyvtárban lennék, vagy a saját dolgozószobámban, a könyveim között: odanyúlok a megfelelő polcra, kézbe veszek egy könyvet, belelapozok, keresek-találok, el-elmerülök, meg-megállok, gyönyörködöm. Inspirál, újabb keresésre ösztönöz, társakra vágyom, aztán elmegyek egy-egy eseményre, könyvbemutatóra: sohasem vagyok egyedül, együtt jobb. S ahogy lassan-lassan a szemeim is megszokták az elektronikus olvasást, itt is otthonosan mozgok, hazajárogatok.
Az alcímben vallomást ígértem. Megteszem: szeretem a Napút Online-t. Nevel, tanít engem, vén tanárt, vén diákot. Fogyó időmben a mindentudás, a mindenről tájékozódás kényszere, erőlködése helyett kínálja a választott jót, szépet, okosat, tanulságosat, fiatalosat, modernet, bölcsebben megfontoltat, vereteset és a legfrissebbet is. És ha a szemem és az ülésem már nem engedi folytatnom az olvasgatást, ő elenged. Később, holnap is velem lesz, a szobámban, könnyen előhívhatóan – ott volt a karantén idején is –, majd némi testmozgás után az elmémben kavargó gondolatokkal a könyvespolcomhoz küld, egy régi könyvvel kezemben az ablak közelében kuckózok alkonyatig; mindkét szellemi világban otthon érzem magam.
Illusztráció: „Napút Online” (fh. Ajvazovszkij)
