Mondd meg nékem, merre találom…

Esszé agn2 (m)

február 8th, 2022 |

0

Waszlavik László: Gondolatok Dürer Melankólia című képéről

 k1
Nem tudom, van-e magyar vonatkozású munkája a magyar származású festőnek, akiről az utóbbi időben többször is hallottam. A Raffael-könyv írásakor átsiklottam felette. Felmerült, hogy írok valamelyest Raffael kódrendszerének az utóéletéről, de inkább az előéletére koncentráltam, így a reneszánsz utáni időszakból csak mutatóba hoztam néhány példát – Frederic Leighton, Rubens, Rembrandt, Tóth Menyhért. Dürerre is gondoltam, de volt némi negatív előítéletem, amit egy ismerősöm hintett el bennem, végül is elhagytam.
Utólag és véletlenül futottam bele a Melankólia-képbe (a címe: Melencolia§ I, amit a nemzetközi elemzők alaposan félreértettek, nagy szabadságfokú, levegőben lógó elméleteket gyártva – ahogy szokták). Tartoztam két deci bor árával, ezért meglátogattam Pali barátomat a pincéjében, ahol gyakorta szól a népzene. Valamikor egy népdal-szimbolikai könyv írása kapcsán jártam hozzá a Zenetudományi Intézetbe, de most Raffael Athéni iskolájáról beszélgettünk, amit előző éjjel fejeztem be. Ebben is van Jézus-monogram? – kérdezte, és elém tette mobiltelefonján Dürer Melankóliáját. Hát, ha van benne egy nagy körív, a „P”-nek a feje… – de akkor már mindketten láttuk a Hold-szivárványt a kép bal felén. És mi a denevér, ami a címet tartja? Alighanem az Ikrek – mondtam, és sorra azonosítottuk a zodiákus és más állatokat, de akkor engem már más érdekelt. Itt a kutya, ez az ötszög a Vénusz, de ezen a tengelyen egy Mérlegnek is kell lennie. Ott van a vonal végén, a ház oldalán – mondta Pali. Erről már tudtam, hogy helyben vagyunk. Majd otthon megnézem… Volt benne minden, bűvös négyzet kis hibával, ami Jézus életkorát adta, (aranymetsző) pentagon, “X-P” monogram, IHS monogram, utóbbi a címben is. A „paragrafus-jelet” „S”-nek kell olvasni, a jel közepébe egy apró „H”-t rejtett el a művész, az „I” meg ott van a cím végén. A „körbefutó zodiákus” hamar kiadta a kép értelmét. A főhős – egy amazon kinézetű lány – a Szűzre van kódolva, de ez a jegy tulajdonképpen csak a szemeire korlátozódik. A nézésvonalára egy kisded esik (sőt, a fiún belül egy sokszoros szimbolikai csomópont is illeszkedik rá), azon túl a földi szerelem „kódja”. A kisded rajta van a Tejúton is, a leszületések tengelyén, a Tejút lábánál Dürer a szignójával jelzi magát, mintha ott várná a gyereket. Egy jellegzetes szimbolikai vonal a földi szerelem megjelenítőjétől egy létrán (a Szűz egyik kódja) az anyaság megjelenítőjéig (Rák jegye) vezetné a szüzet, elhaladva a házasságot (is) jelentő Mérleg mellett, melynek a másik oldalán egy kikötő látható. A létra a háznak van támasztva („Mikor a menyasszonyt viszik a padlásra, nevet a szoknyája a létra fokára…”). Olyan, mint egy leányálom, de jelezve van, hogy nem teljesül. Visszatérek az amazonhoz. Az övén kulcscsomó, lejjebb egy erszény, a térdén könyv. Van tudása, hatalma, pénze, csak gyereke nincs.  Frey Ágnes – Dürer felesége – 44 éves, amikor a művész megfesti Szent Annát, Máriát és a kisdedet. Mindkét nő leplezetlenül Ágnes vonásait viseli, a „Mária-Ágnes” imádkozó kéztartással látható, mintha gyerekért esedezne, de benne korábbi önnönmagát nézi az idős „Anna-Ágnes”… akkor még volt esély. A Melankólia kép Ágnes 39 éves korából való. Ekkor Dürer már sejthette, hogy ágán kihal a Dürer család, a nevét senki sem viszi tovább. A nevéhez köthető asztalosszerszámok mind a téli jegyek alatt vannak, a népdalokban itt dől el, hogy a hősre (itt a családra-családfára) a pusztulás vár-e, vagy túljuthat a következő ciklusba. Két Jézus monogram (ha nem három), a „szűzön” angyalszárny, a másik képen Ágnes Szent Annával és Máriával is „azonos”, és a kisded…
Világos, hogy Madonna képről van szó, de ami megadatott Máriának, az Ágnesnek nem. A melankólia érthető. Dürer barátja keserű nyelvű, fösvény cickánynak hívja az asszonyt. Én akkor is sajnálom.

 

§

 

Melencolia I (B. 74; M., HOLL. 75) *engraving *24 x 18.8 cm *1514Dürer: Melencolia§ I

 

 

 

 

Illusztráció: “Ágnesem” (fh. Dürer)


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

hacklink satın al grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet güncel giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet giriş güncel betplay romabet bahiscasino sonbahis casinoroyal mercurecasino casinowon jojobet giriş Jasminbet Jasminbet Giriş Jasminbet Jasminbet Giriş Jasminbet Jasminbet Güncel Jasminbet Jasminbet Güncel Giriş Coinbar Coinbar Giriş Coinbar Coinbar Giriş Klasbahis Klasbahis Giriş Klasbahis Klasbahis Giriş Coinbar Coinbar Giriş Mariobet Mariobet Giriş Limanbet Limanbet Giriş Piabet Piabet Giriş Elexbet Elexbet Giriş Egebet Egebet Giriş Belugabahis Belugabahis Giriş bahsegel jojobet casibom jojobet grandpashabet romabet gameofbet bahsegel bahsegel giriş bahsegel bahsegel bahsegel bahsegel bahsegel bahsegel bahsegel bahsegel

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás