Waszlavik László: Gondolatok Dürer Melankólia című képéről
Nem tudom, van-e magyar vonatkozású munkája a magyar származású festőnek, akiről az utóbbi időben többször is hallottam. A Raffael-könyv írásakor átsiklottam felette. Felmerült, hogy írok valamelyest Raffael kódrendszerének az utóéletéről, de inkább az előéletére koncentráltam, így a reneszánsz utáni időszakból csak mutatóba hoztam néhány példát – Frederic Leighton, Rubens, Rembrandt, Tóth Menyhért. Dürerre is gondoltam, de volt némi negatív előítéletem, amit egy ismerősöm hintett el bennem, végül is elhagytam.
Utólag és véletlenül futottam bele a Melankólia-képbe (a címe: Melencolia§ I, amit a nemzetközi elemzők alaposan félreértettek, nagy szabadságfokú, levegőben lógó elméleteket gyártva – ahogy szokták). Tartoztam két deci bor árával, ezért meglátogattam Pali barátomat a pincéjében, ahol gyakorta szól a népzene. Valamikor egy népdal-szimbolikai könyv írása kapcsán jártam hozzá a Zenetudományi Intézetbe, de most Raffael Athéni iskolájáról beszélgettünk, amit előző éjjel fejeztem be. Ebben is van Jézus-monogram? – kérdezte, és elém tette mobiltelefonján Dürer Melankóliáját. Hát, ha van benne egy nagy körív, a „P”-nek a feje… – de akkor már mindketten láttuk a Hold-szivárványt a kép bal felén. És mi a denevér, ami a címet tartja? Alighanem az Ikrek – mondtam, és sorra azonosítottuk a zodiákus és más állatokat, de akkor engem már más érdekelt. Itt a kutya, ez az ötszög a Vénusz, de ezen a tengelyen egy Mérlegnek is kell lennie. Ott van a vonal végén, a ház oldalán – mondta Pali. Erről már tudtam, hogy helyben vagyunk. Majd otthon megnézem… Volt benne minden, bűvös négyzet kis hibával, ami Jézus életkorát adta, (aranymetsző) pentagon, “X-P” monogram, IHS monogram, utóbbi a címben is. A „paragrafus-jelet” „S”-nek kell olvasni, a jel közepébe egy apró „H”-t rejtett el a művész, az „I” meg ott van a cím végén. A „körbefutó zodiákus” hamar kiadta a kép értelmét. A főhős – egy amazon kinézetű lány – a Szűzre van kódolva, de ez a jegy tulajdonképpen csak a szemeire korlátozódik. A nézésvonalára egy kisded esik (sőt, a fiún belül egy sokszoros szimbolikai csomópont is illeszkedik rá), azon túl a földi szerelem „kódja”. A kisded rajta van a Tejúton is, a leszületések tengelyén, a Tejút lábánál Dürer a szignójával jelzi magát, mintha ott várná a gyereket. Egy jellegzetes szimbolikai vonal a földi szerelem megjelenítőjétől egy létrán (a Szűz egyik kódja) az anyaság megjelenítőjéig (Rák jegye) vezetné a szüzet, elhaladva a házasságot (is) jelentő Mérleg mellett, melynek a másik oldalán egy kikötő látható. A létra a háznak van támasztva („Mikor a menyasszonyt viszik a padlásra, nevet a szoknyája a létra fokára…”). Olyan, mint egy leányálom, de jelezve van, hogy nem teljesül. Visszatérek az amazonhoz. Az övén kulcscsomó, lejjebb egy erszény, a térdén könyv. Van tudása, hatalma, pénze, csak gyereke nincs. Frey Ágnes – Dürer felesége – 44 éves, amikor a művész megfesti Szent Annát, Máriát és a kisdedet. Mindkét nő leplezetlenül Ágnes vonásait viseli, a „Mária-Ágnes” imádkozó kéztartással látható, mintha gyerekért esedezne, de benne korábbi önnönmagát nézi az idős „Anna-Ágnes”… akkor még volt esély. A Melankólia kép Ágnes 39 éves korából való. Ekkor Dürer már sejthette, hogy ágán kihal a Dürer család, a nevét senki sem viszi tovább. A nevéhez köthető asztalosszerszámok mind a téli jegyek alatt vannak, a népdalokban itt dől el, hogy a hősre (itt a családra-családfára) a pusztulás vár-e, vagy túljuthat a következő ciklusba. Két Jézus monogram (ha nem három), a „szűzön” angyalszárny, a másik képen Ágnes Szent Annával és Máriával is „azonos”, és a kisded…
Világos, hogy Madonna képről van szó, de ami megadatott Máriának, az Ágnesnek nem. A melankólia érthető. Dürer barátja keserű nyelvű, fösvény cickánynak hívja az asszonyt. Én akkor is sajnálom.
§
Dürer: Melencolia§ I
Illusztráció: “Ágnesem” (fh. Dürer)
Ezek is érdekelhetik!
Horváth Tibor: „Akik szomjúhozták az igazságot” (A polgár-államférfi eszménye az ókori Rómától a modern Uruguayig) →
Handó Péter: Kozmikus háttérsugárzás →
Fodor Miklós: Árnyvilág felett is áthullámzó, lélekringató dalok →
