Ellobbantak a
piros lángok,
hűs, nyári
kardvirágok –
a szőlő már beért.
Hamvas gerezdek,
bőrükön reszket
az alkonyi fény.
Csendül a barack,
lágy gordonkahang –
alma fényesül.
Közelít az este,
dombokat belepte
a köd, a zaj elült.
Engem is elért
az ősz közönye:
tompa lomhaság.
Néma lettem,
oly csendes,
akár a fák.
Lélegzet elakad,
csontomba fagy suhan:
Mi lesz odaát?
Illusztráció: Tóth Csilla Ilona fényképfelvétele (2016)
