A településhez – majdhogynem észrevétlenül – tízévesforma, kócolt hajú fiú közeledett. A hegy felől jött, föntről, az erdőirtásról. Kora délelőtt indult útnak, és a hosszú, meredek ösvényen mire visszaért, a nap már túl volt tetőpontján.
Valamikor a rönkszállító kamionok részére lebetonozott útszakasz tér le a vidéken áthaladó országútról a híd torkolatánál. Megkerüli a két, barakk stílusú, egyemeletes tömbházat, aztán a hegyoldalban emelkedik tovább. A falu kevés járással odébb van. Más nincs is itt, mint az egykor munkásszállónak épült két tömbház, meg közel a hídhoz egy gépolajjal lekent fabódé.
A fabódéban büfé működik, de olyan vidéki-mindenesféle is. Csenevész tetőmeghosszabbítása – egyrészt karbonszálas hullámlemez, másrészt kátrány – vascsőszerkezeten áll. A kopott két vasasztalnak és a körülöttük lévő vasszékeknek tart árnyékot.
A tulajdonos a frontablakba vágott kicsi nyíláson szolgál italt, vagy édességet a kölyköknek. Ilyenkor csak keze és nem épp tiszta köténye látható. A nagyobb dolgokért hátra kell menni.
Forrón sütött a nap, remegett a levegő az országút fölött. A fiú az útszéli árokhoz ért. Tornacipőjével tapodta annak szélét, majd lendülettel átlépett fölötte. A porladó betonúton indult tovább a híd irányába. Tréningfelsőjét derekára kötötte, az ing a hátához tapadt. Arca maszatos volt az elkent izzadságtól, kezében vászonszatyrot cipelt.
Akaratlanul is lassultak léptei a bódé előtt, mintha marasztalná valami. Sóvárgó szemekkel a bódé nyitott kis-ablakára vetett néhány pillantást. Nem állt meg. Keze fonákjával törölt még egyet homlokán, és határozott léptekkel a fehéren virító poros híd korlátjához ment. Leült a betonpadkára, a szatyrot maga elé helyezte a földre.
A híd alatt, a sziklaköves mederben kristálytiszta víz folyt. A fiú hallgatta a feltörő, mély csobogást meg az országúton el-elsuhanó autók zaját. Távolra, a látóhatárra telepedett nyári szürkeségbe bámult. Nem volt nyugta hosszasan pihenni. Már indulni akart, amikor a híd másik végén magas kirándulóbusz húzott félre az országútszéli egyenesre.
Színes, kirándulási különcködéshez illeszkedő öltözékbe bújt gyerekhad és két felnőtt szállt ki a buszból. A gyerekek a fiúhoz viszonyítva nagyobbaknak mutatkoztak. Csapatokban és felszabadult hangoskodással keltek át a hídon. Némelyik a patak fölé hajolt. Szétszóródtak, kiáltottak egymásnak.
Amikor a gyerekek elvonultak előtte, a fiú óvatosan magához közelebb húzta a szatyrot. A kirándulók sietősebbje már el is érte a bódét, őket követte mindegyik.
Nemsokára a kis-ablakon a tulaj üdítős üvegeket nyújtott a gyerekeknek. Jégszekrényből voltak, gyöngyözött rajtuk a zúzmara.
A fiú megfeledkezve nézte az üresedő üvegeket.
– Mennyi a málna?
Az idegen hang hallatán megrezzent. Két lépés távolságról, felhajtogatott ingujjal, egy magas, napszemüveges férfi vetett rá árnyékot. A fiú a szatyor málnára pillantott, aztán az idegenre.
– Nem eladó a málna, bácsi.
– Adok érte tíz lejt… Na?
A fiú csak a fejét rázta.
A férfi elővette pénztárcáját.
– Van az vagy három kiló… Tessék huszonöt lej. – Két tíz- meg egy ötlejest nyújtott a fiúnak.
– Nem eladó. Nagymamámnak szedtem – válaszolt halkan.
– Huszonöt lej, gondold meg!
Megint csak a fejét rázta.
– Ha nem, hát nem – mondta a férfi, és azzal tovább lépett a gyerekek közé.
*
Csak az udvarban figyelt fel arra, hogy a szatyor alján a málna szétnyomult és levet engedett. Bűntudatos tekintettel méregette a tenyérnyi foltot az átitatódott vásznon és az időnkénti nekiverődéstől elpiszkolt tréningnadrágját. Aztán benyitott az előszobába.
– Anyu! Megjöttem.
– Végre… Hol kószáltál eddig?! – lépett ki a fiú anyja a konyhaajtón az előszobába. – Nem mondtam… Úristen, hogy nézel ki?!… Mondtam, időben gyere ma!
– A Kis-Kendőn voltam. A nagyinak szedtem…
– Jaj, a szatyor! Dobhatom a kukába, a málnafolt nem megy ki.
– De anyu…
– Egy szót se! Eredj mosakodni… Hallod az autót? Megjött keresztapád. Igyekezz! A ruhád az ágyon van.
A fiú még arra fordította fejét, amerről imént a kocsizaj hallatszott, aztán odanyújtotta a szatyor málnát anyjának, és halkan a fürdőszobába somfordált.
Nemsokára kopogtattak a bejárati ajtón, és azzal együtt már be is nyitott egy magas, barna férfi.
– Gyere, gyere, Géza. Foglalj csak helyet. Várnunk kell még egy keveset, a drágalátos fiam csak most jött meg, pedig lelkére kötöttem, ma legyen itthon, megyünk a nagyihoz.
– Ne zavartasd magad, hat óráig van a látogatás. Hogy van anyósod?
– Pénteken jön haza… És én még nem is voltam nála, csak a férjem! Ezek a járatok… Ha nem vinnél minket a városba te, nem is tudom mikor jutnék oda. Ingázás, házimunka…
– Ne aggódj már, most meglátogatod. Nekem is van egy kevés dolgom bent a városban, amíg ti odalesztek.
– Te, Géza. Megkérlek, adj nekem huszonöt lejt fizetésig. Vigyek valami gyümölcsöt is anyósomnak.
*
*
Szombatfalvi László a 2026-os Cédrus-pályázat közlésre választott alkotója