Milyen érzés már az élet előtt meghalni?
Ő válaszol, és én hallgatom,
éjjeleken át duruzsol fülembe
a rég elfeledett álom,
amikor még ketten feküdtünk
az anyaméhben,
még mielőtt megöltem, felzabáltam
és beugrott huszonnyolc év után,
hogy miért rossz a gyomrom.
Azt kérdezi, mi az élet,
de nem tudok a nyelvén beszélni,
mert már az élők nyelvét forgatom,
fogaim lettek
a fonódásaink helyén,
magyarul gondolkozom,
a tudathatáron túl
és milliószorosra nőtt
a sejtszámom azóta,
bár nem tudom megmagyarázni,
hogyan irányítom mindet.
És melyik vagy? – kérdezi,
most én nem értem a nyelvét,
mert már lecserélődtem
vagy nyolcszor, és nincs bennem
egy olyan darabka sem,
mint ő,
ő nincs,
és úgy képzelem sír értem,
pedig egy könnycsepp nagyobb nála
és most abba fojtanám bele,
mert nem tudok máshogy viszonyulni hozzá,
csak az ölés maradt,
azt tanultam meg
és nem érti
a két hiányzó betűt.
